Egy konferencia utóhangjai
Véget ért a fiatal lelkészek gyenesi konferenciája. Többen már útnak indultak, mert estére bibliaórára haza kell érni. A még maradók közül hárman ülnek le beszélgetésre: Bencze Imre beledi, Seben István tolnanémedi és Szeverényi János Csorvás-gerendási lelkész.
Milyen volt a konferencia? Mit vártatok és mit kaptatok e néhány napon át?
Nem bántam meg, hogy az utolsó pillanatban jelentkeztem – mondja Bencze Imre. Az volt a nagy élményem, hogy nem vagyok elszigetelve.
Seben István: az elsők között jelentkeztem. Külsőségekben is átéltük, hogy itt egy cél érdekében voltunk együtt. Nem valakikkel szemben volt ez a konferencia, hanem hogy egymásra találjunk.
Szeverényi János: Nagyon leterheltek vagyunk, meg kell nézni, mire szánjuk oda időnket. Féltem az üresjárattól, hogy csupán elméleti konferencia lesz, nem lesz elég őszinte. Azért jöttem el mégis, mert részt akarok venni az egyházunkban elindult pozitív folyamatok alakításában. Mindannyiunk pozitív élménye, hogy jobb lett a konferencia, mint vártuk. Őszinte volt a légkör és testvéri. Egy körben ültünk vezetőkkel és püspökökkel – félretoltuk az asztalt és körben helyeztük el a székeket. Nem volt barikád közöttünk az asztal, egy szinten ültünk coram Deo.
Milyen pozitív folyamatok indultak el a konferencián?
Szeverényi János így mondja: A legnagyobb pozitívum, hogy beláttuk, nem minden pozitívum! Próbáljuk félretenni a „hurráoptimizmust”, a szépítést, kozmetikázást. Az a pozitívum, hogy elindult egy komoly önismeret, önvizsgálat és bűnbánat Isten színe előtt. Kezdjük megtanulni, hogy nem egymásra kell mutogatnunk, - idősek a fiatalokra és fordítva. Kegyességi irányzatok, különbözőféle egyházi irányzatok lássuk meg, hogy magunk vagyunk a vétkesek.
Bencze Imre: A betegség gyógyításához hozzátartozik az okok feltárása. Ez is megvalósult itt, testvéri közösségben. Sokszor előkerült a „foltozott batyu” képe. Saját egyházi múltunkban vannak nehezékek, tudnunk kell, mit tegyünk le.
Vannak-e nehézségei, anyagi és szolgálati téren a fiatal lelkészeknek?
Egyik beszélgetésben megpendítettem – mondja Bencze Imre –, hogy mi nem alkalmazottak vagyunk egyházunkban, hanem szolgák. Egy test tagjaiként veszünk részt a szolgálatban.
Mi fiatalok is teljes jogú tagjai vagyunk az egyháznak és a lelkészi karnak. Az jár jobban, aki idősebb lelkész mellett szolgálhat – mondja Seben István.
Szeverényi János: Isten hívása eltakarja a nehézségeket. Persze, hogy vannak nehézségek. Van nemzedéki probléma, ezzel kapcsolatos magányosság és rezignáltság is, bizalmatlanság is. Még azt is megérezni, hogy, ki milyen egyházpolitikai helyzetben végezte az Akadémiát.
Utolsó énekünk jól fejezte ki, hogy egy táborba, egy közösségbe a Szentlélek tud hozni. (Isten élő Lelke, jöjj…) Megszületett a konferencia mottója is: „Közelebb Krisztushoz és közelebb az emberekhez, így egymáshoz is!”
tszm
Evangélikus Élet, 1989. június 25.